Limpár
A siker az, ha van időnk – Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus előadása a 2019-es KAPSZLI Pszichológiai Napokon.

A siker az, ha van időnk, és olyan életet élünk, ami valóban a miénk. De hogy lehetséges ez a XXI. században, a hajszoltság évszázadában, ahol mindig rohannunk kell és a mókuskerék rabigájában sínylődve esetleg reménykedhetnünk, hogy talán a következő év majd jobb lesz?
Vágyjuk az aranykort, ami valahogy mindig a távoli jövő, vagy idősekkel beszélve kiderül, az a távoli múlt, vagyis sosem a jelen! Elkerül bennünket, pedig már nagyon megérdemelnénk, hogy végre megkapjuk jutalmunk a sok-sok év szenvedés után akár párkapcsolatunkban, akár munkahelyünkön vágyjuk a sikert.
Előadónk vallja, hogy mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint eddig tettünk, ezért lehetséges a változás. A legtöbb ember hetében akad 20-25 olyan óra, ami egyszerűen eltűnik, semmivé foszlik; a siker azonban épp ezeknek a perceknek, másodperceknek a záloga. Ezek nyomába eredünk.
További információ az előadóról és munkásságáról: www.limparimre.com

Az előadás a KAPSZLI Pszichológiai Napok keretében kerül megrendezésre, és regisztráció nélkül megtekinthető. A konferencia hivatalos eseményébe folyamatosan töltjük fel a legfrissebb információkat: https://www.facebook.com/events/389672191835312/

Write a comment:

*

Your email address will not be published.

Top
Follow us: