Kik vagyunk mi?

A KAPSZLI a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatói köre, ami már több mint 10 éve foglalkozik pszichológiai témájú előadások és konferenciák szervezésével. Legfontosabb célunk, hogy a pszichológiai ismereteket mind szakmabeliek, mind laikusok minél szélesebb köréhez juttassuk el, ezért rendezvényeink mindenki számára nyitottak és ingyenesek. Fő programjaink a havi rendszerességű LelkiMorzsa előadássorozat, illetve a KAPSZLI Pszichológiai Napok, Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciája, ahol három napon keresztül a legnevesebb hazai szakemberek által tartott előadásokon és műhelyeken vehetnek részt az érdeklődők.

Események

Hírek

Kedves Követőink! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a 2019-es KAPSZLI Pszichológiai Napok 7 nap múlva kezdetét veszi. Az esemény közeledtével szeretnénk Veletek néhány hasznos információt megosztani. Előadóink és műhelytartóink időpontjait már korábban megosztottuk, melyet itt találtok. Egyéb programokkal is színesítjük a konferencia palettáját! Vasárnap 30 perces ingyenes egyéni konzultációkat tartó a MYSELF fiatal pszichológusokból álló tanácsadó csapata, amelyen az előzetes helyszíni…

Kedves Követőink! Elkészültünk a 2019-es KAPSZLI Pszichológiai Napok részletes programtáblázatával. Nézegessétek, emellett továbbra is figyeljétek a honlapot és a Facebook-os hivatalos eseményt, ahol bővebb információkat kaphattok az előadásokról. Várunk Titeket április 12-13-14-én a Károli Gáspár Református Egyetem BTK – Pszichológiai Intézetében ( 1037 Bp. Bécsi út 324)! 🙂 Április 12. Április 13. Április 14. KPN 2019. április 12-13-14., ne hagyd ki! 🙂

Hírlevél

Facebook

Tagjaink

Támogatóink

humaniahvgbannerpkmipsziPAF_banner_300kremindset3kiralyfi

Top
Follow us: